Tovább Összes bejegyzés


Elkészült az Őrvidék Ház udvarán álló emlékmű huszárszobra

Szombathelyen, az Őrvidék Háznak is otthont adó régi Huszárlaktanya udvarán ismét a helyére került a 11-es huszárok emlékszobra, amelyet 1925-ben állítottak, ám 1945-ben nyoma veszett. A szobor mellett az elhunytak nevét soroló táblák is felújításra kerültek. [...]


Virtuális könyvbemutatókra hív a Kárpát-medencei Magyar Könyves Ház

A Magyar Házak által életre hívott Kárpát-medencei Magyar Könyves Ház program virtuális könyvbemutató-sorozatot indított. Az első, rendhagyó online író-olvasó találkozón Csávossy György István nagyváradi borász és költő Apám könyve című verseskötetét mutatja be. A könyvről Kovács Jolánka vall, a szerzővel Balázs F. Attila beszélget, majd videón hallgathatjuk meg a szerző vallomását és egyik szép versét. [...]


Együtt a bajban: a Kárpátok-bora program továbbra is várja a borászok jelentkezését, az adatlap innen is letölthető

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen drámai helyzetbe kerültek azok a kisebb, családi borászatok, akiknek a járványhelyzet miatt gyakorlatilag nullára csökkent a bevételük. A Magyar Házak hálózata igyekszik még inkább a külhoni magyar bortermelők mellé állni, és egyedülálló programjával segíteni őket. Mert tudjuk: minden palack számít! [...]


Együtt a bajban: az Őrvidék Háztól érkezett a segítség az ország másik végébe

A koronavírus járvány miatt számos helyen hiánycikk lett a védőmaszk, a védőkesztyű. Amikor az elsődleges szempont az emberéletek védelme, talán kevesebbeknek jut eszébe, hogy ez a hiány az állatorvosi rendelőkre is igaz, ahol az orvosok a nehéz helyzetben is igyekeznek kedvenceink segítségére lenni. Házunk munkatársai debreceni állatorvosoknak juttattak védőfelszereléseket. [...]


A Kárpát-medence nagy sportolói és sportsikerei elevenedtek meg az Őrvidék Házban

Szombathelyen szervezték meg március 6-án a 49. Nemzetközi Sporttörténeti Konferenciát. A 2004-ben indult sorozat az anyaországon kívül számos erdélyi, délvidéki, felvidéki és muravidéki helyszínen aratott nagy sikert. A Kárpát-medencei szintű rendezvényt második alkalommal látta vendégül az Őrvidék Ház. [...]


Történelmi magyar borvidékeink – egy kiadványban

A Magyar Házak Nonprofit Kft. a külhoni borászok piaci megjelenését segítő marketing eszközökként is értelmezhető, hiánypótoló könyvsorozatot indít a történelmi magyar borvidékekről. Elsőként Mód László, Simon András és Rakovics Klára: Kárpát-medence borvidékei című könyvét jelentette meg.  [...]


Rövid hírek

  • Következő rendezvényünk
  • Aktuális kiállításunk
  • Folyamatosan figyeljék híreinket, hamarosan új rendezvények programjaival jelentkezünk.

  • Délvidéki Magyar Golgota 1944-1945 című vándorkiállításunk a nyár végéig látogatható.

Fotótár

Ajánló

Délvidék Ház

16.500 Ft / szoba / éj reggelivel

Tel: +36 22 271-090
Tovább >>

Baráti társaságoknak, csapatépítéshez.
  •  
  •  

Erdély Vadászkastély

7.500 Ft / fő / éj reggelivel

Tel: +36 22 271-090
Tovább >>

11 tágas faburkolatú szobával!
  •  
  •  

Felvidék Ház

22.000 Ft / apartman / éj reggelivel

Tel: +36 22 271-090
Tovább >>

2 db külön bejáratú 4 személyes apartman.
  •  
  •