Az ŐrvidékHáz legutóbbi előadásán többek között ezeket is górcső alá vették. Az ŐrvidékHáz  által rendezett Tiszta vizet a pohárba! rendezvénysorozat második etapja éppen az Élelmiszerlánc-biztonság a klímaváltozás küszöbén témát boncolgatták helyi szakértőkkel: élelmiszer botrányok és megelőzésükről, valamint az élelmiszerekben előforduló adalékanyagok élettani hatásairól. Szabó Levente a Vas Megyei Kormányhivatal, Élelmiszerlánc-biztonsági, NövényTovább

Szent Márton élete című könyv jelent meg, a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában. A monacói író, Alain Pastor könyvét, Prof. dr. Tóth Ferenc, az MTA BTK tudományos munkatársa,a mű fordítója mutatta be, Szombathelyen az ŐrvidékHázban november 25-én délután. A könyvbemutatóra érkezőket Dr. Puskás Tivadar polgármester, és Szommer Ildikó, a Szent Márton ProgramirodaTovább

Pénteken Szombathelyre érkezik a “Színezd át” mottójú, az esélyegyenlőséget zászlajára tűző társadalmi célú országos kampány. Az egésznapos program csúcspontja a Somnakaj (Szomnákáj) című roma musical lesz, mely este 8 órakor kezdődik. Az ŐrvidékHáz szervezésében a vasi megyeszékhelyen is megrendezik az esélyegyenlőség jegyében a “Színezd át” napot. A program első sorbanTovább

November 4-én 18:00-től Mindszenty József bíboros életét tárja elénk az ŐrvidékHáz soron következő programja. A rendezvény helyszíne: ŐrvidékHáz, 9700 Szombathely, 11-es Huszár Út 40. Az előadásra a belépés ingyenes.Tovább

„Sem gyűlölettel, sem erőszakkal…” – ez volt az október 28-án, Szombathelyen, az impozáns Őrvidékházban megtartott Esterházy-konferencia mottója, amelyen magyarországi, csehországi, lengyelországi és felvidéki előadókat hallgatott meg a mintegy száz érdeklődőből álló közönség. A konferenciát Farkas Csaba, a szombathelyi Őrvidékház igazgatója nyitotta meg, és ismertette Hende Csabának, a térség országgyűlési képviselőjénekTovább

Szombathely – Olimpiatörténeti előadás-sorozatot tart Ötkarikás unikumok címmel Horváth Vilmos, az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának Vikelas-díjasa, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. A helyszín az ŐrvidékHáz (Szombathely, Huszárlaktanya, 11-es Huszár u. 40.). Júliusban három csütörtökön várják az érdeklődőket, mindhárom program 18 órakor kezdődik. (A belépés díjtalan). Ezen a héten, július 16-án AzTovább

Kettőszázkilencezer forint gyűlt össze egy jótékonysági rendezvényen az Őrvidék SC csörgőlabdázói számára. Az összeget sportfelszerelés vásárlására szeretnék fordítani a látássérült sportolók. Összesen 209 ezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági főzőversenyen, melyet az ŐrvidékHáz és a Vas Népe közösen rendezett meg. A rendezvény fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter volt. HendeTovább

Kezdésként dr. Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum igazgatója tartott előadást, amelynek fókuszában a XX. századi magyar menekültkérdés állt. A jeles történész főként az első világháborút követő időszakkal foglalkozott, amelynek során 450 ezer erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai honfitársunkat internálták, és ebből adódóan sokuknak hosszabb-rövidebb ideig marhavagonokban kellett tengetniük aTovább

A csörgőlabda a gyengénlátók kézilabdája, mérkőzéseket tartottak az OÁMK-ban, ahol az Ocho Macho zenekar is hatalmasakat vetődött. Együtt élünk címmel pénteken kezdődött az Oladi ÁMK-ban az egyhetes programrosorozat, amely próbálja kicsit közelebb hozni a vakok világát az egészséges emberekhez. Szombaton csörgőlabda-mérkőzéseket tartottak amelyre az Ocho Macho zenekart is meghívták. MintTovább