Események betöltése
a nemzeti hadsereg cimu konyv bemutatoja fokep

A Nemzeti Hadsereg című könyv bemutatója

2020.04.04./05:00 - 18:00

György Sándor: Jankovich Arisztid – A Nemzeti Hadsereg (1919) című könyvét mutatjuk be április 4-én, az Őrvidék Házban. A Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet a szerző, valamint Farkas Csaba, a Kiadó vezetője mutatja be.

„Jankovich Arisztid nevét többnyire a frankhamisítási perrel kapcsolatban emlegetik, sem katonai pályafutása, sem hadtörténeti szakírói munkássága nem ismert. Ebben a kötetben egy, a Nemzeti Hadsereg megalakulásával és első hónapjaival kapcsolatos, kéziratban maradt tanulmányát adjuk közre. Írása kiváló forrás az 1919-es szegedi és dunántúli eseményekre és a 30-as évek közgondolkodására is, sőt a korszakban szokatlan módon kritikus megjegyzéseket is megfogalmazott a Nemzeti Hadsereggel kapcsolatban. Tanulmányában az ismert nevek mellett több „elfeledett” személy is felbukkan, mint a későbbi olimpiai sportoló, Binder Ottó vagy Kovács Antal ezredes, aki leszerelése után asztalosnak csapott fel.

Bízom benne, hogy a most közölt forrás újabb adatokkal, érdekességekkel szolgálhat a magyar történelem egyik legzűrösebb korszakának megismeréséhez és kutatásához.”

Esemény Megosztása

  • Ez az esemény elmúlt.

Részletek

Dátum:
2020.04.04.
Időpont:
05:00 - 18:00

Helyszín

Őrvidék Ház
11-es Huszár út 40
Szombathely, 9700 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36/70-902-6395
View Helyszín Website