51. Hagyományos magyar pásztorjátékok 2019. december 8-án Felsőőrön

Vasárnap, 2019 december 8-án a „Felsőőri Magyar Katolikusok Köre“ 51. akalommal rendezte meg hagyományos pásztojátékait a felsőőri kontaktcentrumban.

Dowas Katalin kétnyelvű műsorvezető bemutatkozása után a számtalan díszvendégek és a közel 200 emberből álló közönség köszöntésére került sor. Többek között jelen volt Rosner Georg, tartományi parlamenti képviselő és Felsőőr város polgármestere, Christian Drobits osztrák szövetségi parlamenti képviselő, Kádas Richárd a Felsőőri Református Egyházközség új plébánosa, Rácz Mihály Felsőőri egykori polgásmestere, Horváth József Alsóőr egykori polgármestere, Liszt Klára Alsóőr jelenlegi polgármestere, Gráfik Imre a Magyar Nemzeti Néprajzi Múzeum egykori igazgatója, Molnár Barbara ORF riporter, Horvath Alexander BVZ-hetilap riporter, Tanczos Siegfried a Südburg autóbuszvállalat felsőőri igazgatóját, valamint Hajszán Siegfried HKD-Horvát Kultúregyesület elnöke is.

Ezt követően mindenki közösen elénekelte rendezvényünk névadóját, a „Nagykarácsony éccakáján“ című dalt. Binder Gyöngyi, Dsida Jenő: „Karácsonyi utazás“ címü versét szavalta el. Ezután köszöntőt mondott Gáspár Adalbert OSB atya, Alsóőr plébánosa és a felsőőri magyar katolikus hívek lelki gondozója. A következő műsorszám a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület „Játékos Magyar Gyermekóra“ résztvevőinek szereplése Dowas Katalin óvónő vezetésével és Binder Gyöngyi valamint Eleonóra Jencsik segítségével volt. A zongorakíséretet Dr. Villányi Eszter biztosította. A gyermekek egy kis pásztorjátékot adtak elő. Azután a „Vasvörösvári Zenei Fórum“ résztvevői Berger Leon vezénylésével léptek színpadra. Szívesen látták a közönség bekapcsolódását az éneklésbe. Gúthy László tiszteletes úr Ady Endre „Kis, karácsonyi ének“ című versét valamint Fekete István „Betlehem“ című novelláját adta elő. Ezt követöen a „Felsőőri Magyar Katolikusok Köre“ Csoknyai Vilma vezetésével egy „Betlehemest“ mutatott be. A “Burgenlandi Magyar Kultúrgeyesület Énekköre” Dr. Villányi Eszter vezénylése alatt karácsonyi dalokat adott elő: Elhangzott a „Dona nobis pacem“ című kánon (ismeretlen szerző) valamint az „Ave Maria“ címü ének (Wolf Péter) is. Dr. Seifner Erich, Felsőőr plébánosának zárószavai következtek. Utolsó programként szerepelt a köszönetnyílvánítás minden résztvevőnek, a rendezők sok szeretettel vártak mindenkit a büfénél egy kötetelen beszélgetésre.

Ezenkívül Dowas Katalin figyelembe ajánlotta Puhr Werner, felsőőri művész „Ikonműveinek“ kiállítását. Jelen volt az Alsóőri Magyar Média és Információs Központ (UMIZ) is könyvkínálatával, ahol a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület (BMKE) kiadványai is megvásárolhatóak voltak. Áldott karácsonyi ünnepeket és egy boldog új esztendöt!

51. Ungarische Hirten- und Krippenspiele am 8.Dezember 2019

Am Sonntag, den 8. Dezember 2019 fanden im Kontaktzentrum Oberwart die traditionellen ungarischen Hirten- und Krippenspiele statt, zu deren Feier sich an die 200 Gäste eingefunden hatten.

Katharina Dowas stellte sich als zweisprachige Moderatorin vor und begrüßte die zahlreich erschienenen Ehrengäste sowie das Publikum zu der 51. Adventfeier des “Kreises der Katholischen Ungarn von Oberwart”.

Die Veranstalter konnten zahlreiche Ehrengäste begrüßen, unter anderem: Landtagsabgeordneten und Bürgermeister von Oberwart Georg Rosner, Nationalrat Christian Drobits, den neuen Pfarrer der reformierten Kirchengemeinde Oberwart Richard Kádas, Altbürgermeister Michael Ratz, Altbürgermeister Josef Horvath, Bürgermeisterin Klara Liszt, den ehemaligen Leiter des ungarischen Volkskundemuseums Budapest Imre Gráfik, Barbara Molnár von der Volksgruppenredaktion des ORF, Alexander Horvath von der BVZ, den Geschäftsführer der Südburg Oberwart Siegfried Tanczos, sowie den Obmann des HKD Siegfried Hajszan.

Anschließend wurde gemeinsam das Lied „Nagykarácsony éccakáján“ gesungen, welches der Veranstaltung den Namen gegeben hat. Danach trug Gyöngyi Binder ein besinnliches Weihnachtsgedicht vor. Es folgte die Begrüßung durch Pater Adalbert Gáspár OSB, dem Pfarrmoderator von Unterwart und Seelsorger der katholischen Ungarn von Oberwart. Der nächste Programmpunkt waren die Teilnehmer der „Spielerischen Ungarischen Kinderstunde“ des Burgenländisch-Ungarischen Kulturvereines unter der Leitung der zweisprachigen Kindergärtnerin Katharina Dowas, die ein kleines Krippenspiel zur Aufführung brachten. Klavierbegleitung: Dr. Eszter Villányi, Assistenz: Gyöngyi Binder, Eleonóra Jencsik. Anschließend traten die Kinder des „Musikforums Rotenturm“ unter der Leitung von Leon Berger auf die Bühne. Das Publikum wurde zum Mitsingen der bekannten Lieder eingeladen. Pfarrer Mag. László Gúthy trug ein Weihnachtsgedicht von Ady Endre sowie die Novelle „Betlehem“ von Fekete István vor. Anschließend brachte der „Kreis der Katholischen Ungarn von Oberwart“ ein Hirtenspiel zur Aufführung, welches von Wilhelmine Csoknyai einstudiert wurde. Danach hörten die Gäste klangvolle Weihnachtslieder, vorgetragen durch den “Singkreis des Burgenländisch-Ungarischen Kulturvereines unter der Leitung von Dr. Eszter Villányi. Es folgten Abschlussworte von Dr. Erich Seifner, dem Stadtpfarrer von Oberwart. Nach der Danksagung an alle Mitwirkenden wurde eine Einladung zum Buffet und gemütlichem Beisammensein ausgesprochen. Es erfolgte auch der Hinweis zur Besichtigung der Ausstellung: „Ikonenwerke“ des Oberwarter Künstlers Werner Puhr. Des Weiteren war das Ungarische Medien- und Informationszentrum Unterwart (UMIZ) mit einem Bücherstand vertreten, wo auch Publikationen des Burgenländisch-Ungarischen Kulturvereines (BUKV) erworben werden konnten. Gesegnete Weihnachten und ein glückliches Neues Jahr!