„A Tenkes kapitánya“ Bécsben

A II. Rákóczi Ferenc-emlékév alkalmából a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara „A Tenkes kapitánya” című zenés, táncos előadással turnézik a Kárpát-medencében. A Felvidék és a Muravdiék után október 9-én Ausztriában is bemutatták a táncjátékot.

A teltházas bemutató a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a budapesti Magyarság Háza valamint az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka Club szervezésében valósult meg a bécsi Theater Akzentben. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója szerint a szabadságért küzdő ősök példaképek lehetnek, ma viszont már osztrákok és magyarok a békés együttműködés időszakát élik.

A bemutatót megelőzően köszöntő beszédet mondott Potápi Árpád János államtitkár, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, aki beszédében kiemelte: A Tenkes kapitánya című előadás célja, mint ahogy a 60-as évekbeli filmsorozaté is volt, hogy a fiatalokat megismertesse a történelemmel és a hagyományokkal, illetve a nemzeti érzéseket megerősítse bennük.

A táncjátékot Örsi Ferenc televíziós forgatókönyve nyomán Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas koreográfus írta színpadra, Zsuráfszky Zoltán rendezte.

A Tenkes kapitánya című történelmi kalandfilm-sorozat meghatározó szerepet töltött be a magyar televíziózás történetében. Az 1964-ben készült fekete-fehér film – mint a Magyar Televízió első sorozata – annak idején óriási népszerűségre tett szert, mondta Zsuráfszky Zoltán.

A téma a Rákóczi-szabadságharc idején, Siklós környékén folyó kuruc-labanc küzdelmeket idézi. A főszereplő Eke Máté katonája ugyan költött személy, de számos jobbágykatonából lett kuruc tiszt történelmi alakját ötvözi egybe. A történet meseszerűen, sok humorral mutatja be azokat a kuruc hősöket, akik ravaszsággal, magyaros virtussal végül is legyőzik a bugyuta labancokat.

Megőrizve a film legjelentősebb, legszórakoztatóbb epizódjait, a néptáncegyüttes az előadásban megidézte a kuruc kor legendás személyeit, zenei és mondavilágát. A néptáncos kincsek segítségével pedig felidézték a magyar nemzet történelmének e korszakát, teljesebb képet nyújtva a kor nevezetes és névtelen hőseiről.

A bécsi bemutatóra, mely a 7. volt a kárpát-medencei turné állomásai között, a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium pedagógusai és diákjai is nagy számban jelen voltak.

forrás: volksgruppen.orf.at