Ferenc napi búcsú Felsőpulyán

Gazdag folklórprogramot kínál vasárnap a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Ferenc napi búcsúja Felsőpulyán. Az egyesület több, mint tíz éve rendezi meg a búcsút, mely régi hagyományokra tekint vissza.

A Szent Ferenc napi búcsú 14:00 órakor a kistemplomban, magyar nyelvű áhitattal, litániával veszi kezdetét. Ezt követően színes folklór program várja a közönséget 14:30-tól a Ferenc templom előtti téren. Kántor Christian, a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnöke a holnapi Ferenc napi búcsú programjáról.

A hagyományos Háromtánccal indul a színes programkavalkád, amikor csárdást, polkát, keringőt táncol az összegyűlt sokadalom. Ezt követően fellép a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület magyar kórusa, az egyesület saját néptánccsoportját a Csárdáslányokat pedig a Felsőpulyai Városi Zenekarból alakult együttes kíséri. A program után átvonulnak az ünneplők az Augasse-ba, a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület székházához, ahol a tornácos udvaron Horváth Béla cigányzenekara szórakoztatja majd magyar nótákkal a vendégeket. Az egyesület tagjai pedig finom falatokról, gulyáslevessel, süteményről, italokról is gondoskodnak. A Magyar bál mellett a Ferenc-napi búcsú a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület legnagyobb és legjelentősebb rendezvénye. A pulyai magyarok igyekeznek a fiatalokat is bevonni az egyesületi életbe, hogy ne merüljenek feledésbe a régi helyi szokások, tradíciók.

forrás: volksgruppen.orf.at