Hírek

Tanúm az Istenem – gróf Esterházy Jánosra emlékeztünk

Tanúm az Istenem – gróf Esterházy Jánosra emlékeztünk

Kárpát-medencei Fórum programsorozatunk részeként közönségtalálkozóval és könyvbemutatóval idéztük fel gróf Esterházy János emlékét az Őrvidék Házban. A Tanúm az Istenem című rendezvényen írók, történészek, intézményvezetők beszéltek a felvidéki magyar mártír politikus életútjáról.

bővebben
Izgalmas előadások a polgárosodó Szombathelyről

Izgalmas előadások a polgárosodó Szombathelyről

Szombathely a Nyugat királynője, eme sokszor emlegetett jelző nyomán tekintette végig az Őrvidék Ház legújabb közönségtalálkozója Szombathely, Vas vármegye székhelyének újkori történelmét. Azaz azt, hogy az 1920-as Trianoni döntés után mennyiben változott meg az egykori székhely szerepe, milyen irányt vett fejlődése. Az érdeklődők több előadáson, és egy kisfilmen keresztül ismerkedhettek meg a témával.

bővebben
Rendhagyó történelemórákra vártuk az iskolásokat

Rendhagyó történelemórákra vártuk az iskolásokat

Október 30-án nyílt meg az Őrvidék Házban a Fából faragott Magyarország című kiállítás. A tárlat adta gyönyörű környezetben, november első hetében, rendhagyó történelemórákra vártuk az általános és középiskolás osztályokat. Meghívott hagyományőrzőink és élménypedagógusaink segítségével a diákok minden nap más korba utazhattak. A honfoglalás, Mátyás király, az 1848-as forradalom és szabadságharc és a II. világháború korszakát bemutató, interaktív történelemórák nagy sikert arattak a fiatalok körében. (GALÉRIA)

bővebben
Szombathelyre érkezett a Fából faragott Magyarország kiállítás

Szombathelyre érkezett a Fából faragott Magyarország kiállítás

A királyszállási Nagy-Magyarország Parkból indult, és a szegedi Délvidék Ház után Szombathelyre, az Őrvidék Házba érkezett a Trianon Múzeum és a Hagyományok Háza közös művészeti pályázatára beérkezett alkotásokból rendezett, Fából faragott Magyarország című vándorkiállítás. A Kárpát-medence egy-egy régiójának, tájegységének, településének spirituális üzenetét, identitása alapját képező szimbólumait művészi eszközökkel ábrázoló tárlat október 30-án nyílt meg a nagyközönség előtt.

bővebben
Az utolsó magyar király Vas vármegyében címmel szerveztünk konferenciát és könyvbemutatót

Az utolsó magyar király Vas vármegyében címmel szerveztünk konferenciát és könyvbemutatót

Száz évvel ezelőtt, alig fél év leforgása alatt, kétszer is járt Vas vármegyében IV. Károly, hogy kísérletet tegyen a hatalom visszaszerzésére. Először 1921 húsvétján, majd ugyanazon év októberében tett próbát a visszatérésre. Az Őrvidék Ház küldetésének tekinti, hogy a magyar történelem fontos eseményeiről való megemlékezéseknek helyet adjon. Az utolsó magyar király Vas vármegyében címmel rendezett konferencián öt előadáson és egy könyvön keresztül ismerhették meg az érdeklődők a boldoggá is avatott, utolsó magyar uralkodó életét.

bővebben
Bemutatkoztunk a Velemi Gesztenyenapok közönségének

Bemutatkoztunk a Velemi Gesztenyenapok közönségének

Az országhatártól pár kilométerre, az Őrvidék peremén megbúvó Velem immár harminc éve, minden évben megszervezi gesztenyefesztiválját. A Velemi Gesztenyenapok 10-12 ezer látogatót vonz, sokakat Ausztriából. Az idei eseményen az Őrvidék Ház is bemutatkozhatott az érdeklődőknek.

bővebben
Különleges könyvújdonságot mutattunk be a szombathelyi olvasóknak

Különleges könyvújdonságot mutattunk be a szombathelyi olvasóknak

A Csak egy hűséges szolgája urának című kötet báró Lehár Antal tábornok naplója mellett életútját, katonai tevékenységét és kitüntetéseit is tartalmazza. Az Őrvidék Házban megtartott könyvbemutatón Jagadics Péter, a könyv szerkesztője ismertette a könyv megszületésének körülményeit, Hegedűs Elemér a forráskutatás nehézségeiről mesélt, dr. Németh Balázs Lehár Antal kitüntetéseit vette számba.

bővebben
Rangos előadók nagysikerű konferenciánkon

Rangos előadók nagysikerű konferenciánkon

Az Őrvidék Ház szeptember 28-án adott otthont a Lehár Emlékév következő eseményének. A közel száz érdeklődőt vonzó konferencián Lehár Antal életének bemutatásán túl, a Trianon előtti és utáni korszakot is megismerhették a résztvevők.

bővebben
Vidám történeteket és finom borokat hoztunk Muravidékről

Vidám történeteket és finom borokat hoztunk Muravidékről

Június 16-án, dr. Bence Lajos muravidéki, József Attila díjas író, költő új könyvét és Cuk Lajos, muravidéki borász, Lendva-hegyi borait mutattuk be az Őrvidék Házban. Nagy örömünkre, rendezvényünkre a kánikula ellenére is sokan eljöttek. Vendégeinket meglepetés is várta.

bővebben

Írjon nekünk

    Ossza meg ezt!