A tét: harc vagy építkezés?

Nem lehet egyszerre háborúskodni és építkezni, márpedig az ellenzéki jelöltek harcot hirdettek a kormány ellen – mondta Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke Szombathelyen, amikor az október 13-ai választás tétjéről és jelentőségéről beszélt.

Lezárult az önkormányzati választás első szakasza, a jelöltállítás – kezdte Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke Szombathelyen tartott tájékoztatóján. – Vas megye lakosainak kétharmada el olyan településen, ahol lehet Fidesz-KDNP-s jelöltre szavazni, ez is volt a cél – mondta.

Országosan 829 településen indul Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt, miközben ellenzéki polgármesterjelöltek 153 településen vannak – számolt a kampányfőnök. A 153 polgármesterjelölt közé számolták azokat is, akik egy-egy településen egymás ellen indulnak. Ennek nyomán kijelenthető, hogy nincs ellenzéki egység, országszerte összeomlott az összefogás stratégiája – vezette le Kósa Lajos.

Kitért a vasi jelöltekre is: Szombathelyen sincs egy ellenzéki polgármesterjelölt a kormánypártival szemben, ahogy listán és megyei listán sincs egység Vas megyében. Arról is beszélt, hogy ‎Vas megyében 21 településen Fidesz-KDNP polgármesterjelölt, és még egy országos számot is említett: több mint 350 olyan polgármesterjelölt van, akiknek a neve mellett ugyan nem szerepel a Fidesz-KDNP, azonban a kormánypártok támogatásával jelentkeznek egy-egy település vezetésére.

 

Balázsy Péter polgármesterjelölt mellett Kósa Lajos és Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke
Fotó: Unger Tamás

 

Összeadva több mint 1.200 polgármesterjelöltet támogat a két kormánypárt az október 13-ai önkormányzati választáson. – A választás tétje kirajzolódott – folytatta Kósa Lajos. Szerinte arra a programra érdemes voksolni, amely program az építést, a szépítést, a fejlesztést jelenti a kormánnyal összefogásban. A cél az, hogy önkormányzati szinten is utolérjék az európai átlagot a települések.

A polgárokkal és a kormánnyal való összefogás ellenében a másik választási lehetőség a háború, a harc a kormány ellen, hiszen ezt tűzték zászlajukra az ellenzéki jelöltek. – Szombathelyen az ellenzék maffiacsapatot indított, amelyet Gyurcsány Ferenc neve fémjelez – jelentette ki. – Beláthatatlan következményekkel járna, ha rájuk bíznák Szombathelyt, de a választók döntenek – mondta még Kósa Lajos az Őrvidék Házban.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a városok és a megyei vezetői folytatni, amit megkezdtek, amit az elmúlt öt évben közösen elértek. Sorolta: 177 sikeres TOP-pályázatot koordinált a megyei önkormányzat, mintegy 24 milliárd forint értékben, egy részük megvalósult, másik részük megvalósítás alatt áll.

– Készen állunk a folytatásra, hogy csúcsra járassuk Szombathelyt, a program összeállt – ezt mondta dr. Balázsy Péter, a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármesterjelöltje. Hogy milyennek képzelik el a jövő Szombathelyét, azt majd szeptember 23-án mutatják be: dr. Cser-Palkovics Andrást várják akkor Szombathelyre.

forrás: vaol.hu