Andor Eszter – Család és/vagy karrier

A ma társadalma elvárja a nőktől, hogy az élet minden területén a maximumot teljesítsék, legyen szó háztartásról, gyermeknevelésről, vagy épp munkahelyről – hangzott el az ŐrvidékHázban, a “Család és/vagy karrier” című előadáson, mely a Védőháló a családokért című projekt egyik állomása volt.

Az esemény házigazdája Farkas Gabriella, aki a Szülőföld Kulturális, Sport és Örökségvédelmi Egyesület munkatársa, előadója pedig Andor Eszter volt, aki családterapeuta, kineziológus és tréner.

A teljesítőképességük határain táncoló hölgyek emellett egyre nagyobb elvárásokat támasztanak magukkal szemben is. Nem csoda, hisz a gyengébbik nem képviselői az élet minden területén találkozhatnak társadalmunk rejtőzködő nyomásgyakorlási kísérleteivel.

Andor Eszter családterapeuta, tréner az ŐrvidékHáz falai között tartott előadásában kifejtette, a 20-as, 30-as éveikben járó nők túlnyomó többsége szembekerül a dilemmával: család vagy karrier?

Valljuk be, nem is olyan könnyű ez a kérdés, hisz sok olyan ismerősünk van, aki már a huszas évei elején szerencsésen megkaparintott egy jól fizető állást, amit nem feltétlenül engedne el. Olyanról is tudunk, aki úgy érzi már húszévesen, hogy a családalapítás az egyetlen missziója.

Férfi olvasóink nem feltétlenül tudják átérezni a család kontra munkahely kérdésének súlyát, ám a hölgyek pontosan tudják, hogy kompromisszumok nélkül nem lehet a kettőt fenntartani. Vagy mégis?

Sokan nem tudják, hogy a kettő akár együtt is működhet, ennek az eléréséhez apróbb praktikák alkalmazása szükséges. Erről szólt Andor Eszter előadása is.
Először is tudatosítanunk kell magunkban, hogy a jó munkahely megszerzése nem cél, hanem eszköz. Eszköz a harmonikus élet kialakításához, amelyben a család, a gyermekek is szerepelnek. Andor Eszter arról is beszélt, hogy a gyermekvállalás időszakában sem kell minden szálat elvágnunk egykori munkahelyünkkel, volt kollégáinkkal. Tartsuk a kapcsolatot velük, így a visszatérés is zökkenőmentesebb lesz.  Az otthoni szerepek is egyre kevésbé köthetők kizárólagos szereplőkhöz. Igenis a mai világunkban a nőnek is jár otthon, hétvégente a pihenés. Ilyenkor a férj, az anyós, a család és a barátok átvállalhatnak apróbb munkákat. Persze főleg a férj, aki ilyenkor segíthet.

Természetesen a jelenlévő közönség – amelyben különböző életkorúak voltak – az előadás végén konstruktív beszélgetést alakított ki az előadóval, így mindannyian egyetértettünk abban, hogy szükség van nagyon is az ilyen jellegű – a végén interaktív – előadásokra.

A következő érdekesnek tűnő előadás augusztus 9-én 17 órakor lesz, szintén az ŐrvidékHáz nagytermében, a 11-es huszár úton. Az előadás az anyák munkába való visszatérésének elemeiről szól majd. A belépés ingyenes, várnak minden érdeklődőt.

Forrás: frisss.hu