Szombathelyi Polgári Esték – Jókai Anna

Az Őrvidékház egyik kiemelt programja a Polgári esték, melyhez állandó vendéget is találtak dr. Hende Csaba személyében, aki ezúttal nem mint honvédelmi miniszter, nem mint Szombathely országgyűlési képviselője, hanem mint magánember látja vendégül a hozzá közel álló véleményformálókat.

Csütörtökön este Jókai Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-nagydíjas és József Attila-díjas író-költőnő tette tiszteletét Szombathelyen. Az emelvényen két karosszék, a kicsiny asztalon gyertya lángja ég, így pedig megszűnnek a határok a közönség és a beszélgetők között. Hende Csaba, aki ezúttal a házigazda szerepét tölti be, örül, hogy ilyen sokan vannak ma, mint mondja, látszik, hogy hamarosan kinövik ezt a termet, de nem baj, már arra is van megoldás. – Ezentúl rendszeresen szeretnénk a szellemi élet nagyságait vendégül látni – mondja Hende, hozzátéve, hogy a mostani időszakban különösen fontos olyan sorskérdésekről beszélni, mint haza, nemzet, globalizáció.

Annával még a legsűrűbb, legkeményebb polgári körös időszakban találkoztunk, azóta vagyunk harcostársak – adja át a szót a miniszter Jókai Annának. Aki rögtön meg is magyarázza, hogy miért van itt akkor, mikor az emberek többsége a hosszú hétvégére készül. Mint mondja, 2002 szeptemberében, a jobboldal veresége után Hende Csaba volt az, aki először felkérte, hogy egy tüntetésen ő is szólaljon fel, ez volt az első politikai élménye. – Több ezer ember előtt beszéltem, majd jöttek a nemzeti konzultációk, és 121 előadást tartottam. Valahogy ellenzékben mindig több az emberekben a spiritusz – hangzik el az első tételmondat.

Jókai Anna nem tartja magát politikusnak. – Csak egyszerűen tudom, hogy mi az, ami támogatandó, és mi az, ami nem. Sokszor vissza lehet vezetni bibliai alapértékekre, hogy mi az, ami nekünk fáj. Talán így alakult ki, hogy általában egyetértek a jobboldali alapelvekkel. Fontos azonban, hogy nyíltan beszéljünk az előttünk álló kihívásokról, hiszen az emberi intelligencia ott kezdődik, hogy az ember saját magával is szembe tudjon nézni – hangzik el. Van valami különleges abban, mikor egy írónőt hallunk mesélni. Jókai Anna ugyanis úgy formálja a szavakat, hogy mindegyik szorosan simul a másikhoz, közönségét pedig oly elegánsan rángatja, bocsánat, sokkal inkább vezeti végig kézen fogva az érzelmek széles skáláján, hogy néhány perc alatt sír, nevet, és közben hevesen bólogat az ember fia. Ez a heves bólogatás az, ami a polgári oldal egyik fő összetartó ereje tudott lenni az elmúlt évtizedben, bólintás olyan alapvető értékekre, melyekről ma már beszélni kell, melyek sokszor természetesnek számítanak, pedig nagyon nem azok.

Sokszor úgy érzem magamat az egyébként jobb sorsra érdemes hazámban, hogy vagy én jöttem a Marsról, vagy a többiek. Keserédes, ahogy Jókai Anna is felidézi a televíziózással töltött éjszakát, amikor a képernyőn feltűnt egy félig férfi, félig nő, kezében egy olyan ronda kutyával, hogy az ilyenre mondjuk, hogy már-már szép. Tudják, amikor felsóhajt az ember, hogy jaj Istenem, milyen nagy a tehetséged, hogy ilyen rondát is tudsz teremteni. Az írónőt igencsak meglepte, amikor ez a „műsorvezető” bemutatta Magyarország legnagyobb művészét, a példaképet, aki aztán meztelenül egy lepedő alatt lantozott és közben bogarakat evett.

Befogadónak kell lennünk, csak éppen nem mindegy, hogy mit fogadunk be. Hiszen amikor önök eljöttek otthonról és bezárták az ajtót, nem tették ki a kulcsot látható helyre, és nem akasztottak ki bilétát, hogy kedves betörő, ide tessék betörni. Óvjuk azokat az értékeinket, amelyeket kemény munkával gyűjtöttünk össze. Jönnek aztán a történeteket abból az időből, amikor Annának helyt kellett állnia tanárként, anyaként a való életben.

Nem igazán szerettem főzni. Megcsináltam, hogy legyen mit ennünk, de nem szerettem. Ha az ember dolgozik egy novellán, az megmarad, de ha főz egy ebédet, azt megeszik. A fiam igazi kamasz volt, nagyon nehéz volt vele. A lányom is elcsavargott néha-néha, de többségében tekintélytisztelő volt, a fiammal viszont komoly gondok voltak. Egy alkalommal legyőzve minden ellenérzésemet, nekiálltam főzni, madártejet készítettem, még jól is sikerült, gyönyörűen úsztak a fehér habok a tetején. Kiporcióztam, kapott a fiam és a lányom is, a hűtőben mindkettőnek megvolt a maga polca, oda tettem az édességet. Hazajött a fiam, mondtam neki, gyere, készítettem neked madártejet. Kinyitotta a hűtőt, és nagyon mérges lett. Kérdeztem, hogy mi a baj, mire jött a válasz, a testvérem több habot kapott. Nem számoltam ki a habokat, na… Olyan mérges lett, hogy földhöz vágta a madártejet. Mondtam neki, hogy kisfiam, ezt az esetet még nagyon szégyellni fogod, majd elmentem aludni. Ma ez a fiú az életem legnagyobb támasza… Néhány hete kérdezte tőlem, hogy emlékszem-e a madártejes történetre. Itt jött az újabb kedvesség tőlem, mert értetlenül néztem magam elé, úgy téve, mint aki nem tudja, miről van szó. – Azt mondtad, nagyon fogom szégyellni magam, és valóban így van.

A másfél órás beszélgetést a közönség láthatóan nagyon élvezte. Jókai Annát hallgatni igazi szellemi felüdülés, kendőzetlen nyíltsággal beszél a polgári oldal előtt álló kihívásokról is. – Válságban van a világ, ezért sem mindegy, hogy milyen irányba fordulunk – hangzik el a jó tanács, a résztvevők pedig ismét bólogatnak. Bólogatnak, és tapsolnak is. Lehet, hogy nem csak az ellenzékiségben van spiritusz?

Forrás: Vas Népe online