Száz évvel ezelőtt, alig fél év leforgása alatt, kétszer is járt Vas vármegyében IV. Károly, hogy kísérletet tegyen a hatalom visszaszerzésére. Először 1921 húsvétján, majd ugyanazon év októberében tett próbát a visszatérésre. Az Őrvidék Ház küldetésének tekinti, hogy a magyar történelem fontos eseményeiről való megemlékezéseknek helyet adjon. Az utolsó magyar király Vas vármegyében címmel rendezett konferencián öt előadáson és egy könyvön keresztül ismerhették meg az érdeklődők a boldoggá is avatott uralkodó életét.

Az Őrvidék Ház zsúfolásig megtelt előadótermében – a konferencia nyitányaként – a Weöres Sándor Színház művészei felolvasószínházi előadás formájában három jelenetet adtak elő Kovács Dániel Gábor Az ígéret földje című királydrámájából.

Ezt követően Farkas Csaba, az őrvidék Ház vezetője köszöntötte a vendégeket. Megnyitójában arról beszélt: királyaink elválaszthatatlanok a magyar nemzet emlékezetétől.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében utalt rá, hogy IV. Károly élete tele van tragikus véletlenekkel – és ma már nem tudhatjuk, hogy mi lett volna, ha a szent életű királynak sikerül a trónra visszatérnie, vagy nem hal meg fiatalon.

A megnyitó beszédeket követően Jagadics Péter nyugállományú alezredes IV. Károly restaurációs kísérletének katonai erőviszonyairól, dr. Bakó Balázs, az ELTE SEK Berzsenyi Dániel Pedagógiai Intézet docense IV. Károly és az akkori szombathelyi megyés püspök, Mikes János kapcsolatáról tartott előadást.

Majd levetítették azt a videoüzenetet, amelyet Habsburg György, IV. Károly unokája küldött a konferencia résztvevőinek.

Az előadások sorát Hittig Gusztáv, a Boldog Károly Király Imaliga korábbi elnöke, nyugalmazott egyetemi tanár folytatta, az utolsó magyar király boldoggá avatásáról, illetve a szentté avatása ügyében végzett történésekről, majd Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vallásdiplomáciai főtanácsadója Szent királyaink kultusza a világban címmel tartott előadást.

Ezt követően Woki Zoltán mutatta be Az utolsó magyar király Vas vármegyében címmel megjelent kötetét. A szerző nem csak a könyv megírásához szükséges kutatómunkáról, a könyv megírásának főbb állomásairól beszélt, de arról is, hogyan ápolják ma Károly emlékét Őrvidéken.

A konferencia és könyvbemutató közötti szünetben az Őrvidék Ház állófogadáson vendégelte meg a résztvevőket, melynek során a Veress Pincészet Pintest borának bemutatójára is sor került.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!