Sokan nem is gondolnák, hogy milyen drámai helyzetbe kerültek azok a kisebb, családi borászatok, akiknek a járványhelyzet miatt gyakorlatilag nullára csökkent a bevételük. A Magyar Házak hálózata igyekszik még inkább a külhoni magyar bortermelők mellé állni, és egyedülálló programjával segíteni őket. Várjuk a felvidéki, őrvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, bácskai és szlavóniai borvidékek jelentkezését!

A Kárpátok Bora Külhoni Magyar Borászati Adatbázis célja, hogy felmérje a magyar történelmi borvidékek helyzetét, hogy új piacokat teremtsen a külhoni magyar bortermelők számára, és megteremtse az egységes piaci megjelenéséhez és értékesítéséhez szükséges szakmai feltételeket.

A Kárpátok Bora program céljainak megvalósítását egy kifejezetten borászok számára létrehozott adatbázis összeállítására alapoztuk, amely adatokat tartalmaz a borvidékek, az egyes borászatok, borkészítő családi vállalkozások helyzetéről, az előállított borokról. Szervező munkánk eredményeként, már közel száz külhoni bortermelő csatlakozott adatbázisunkhoz.

A csatlakozáshoz szükséges adatlapot igyekeztünk minden borászhoz eljuttatni, de most a Magyar Házak honlapjain is elérhetővé tesszük azt:

https://drive.google.com/open?id=1nLDKubNCURauVCuGHTedtdksloKoM1jm

Várjuk a felvidéki, őrvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, bácskai és szlavóniai borvidékek jelentkezését!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!