A Burgenlandi székelyek című film vetítésével kezdődött el január 14-én új programsorozatunk. A Staféta – Hétköznapi patrióták című programon mindig két meghívott vendéget ismerhetnek meg az érdeklődők. A sorozat első részében Villányi Eszter, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület kórusvezetője és Mester Ákos, rendező, operatőr, vágó mutatkozott be a szombathelyi a közönségnek. 

Dr. Villányi Eszter a Felsőőri Kéttannyelvű Szövetségi Gimnázium tanára, közel 30 éve foglalkozik nemzetközi kapcsolatokkal. Ezek mellett a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület csoportvezetője: női kart és diákszínpadot vezet.

Mester Ákos filmrendező Ausztriában, a Felsőőri Kéttannyelvű Szövetségi Gimnáziumban érettségizett anyaországi magyarként, majd a Polifilmben végzett, mint mozgóképgyártó-videóműsor készítő. 2016-ban mozgóképkultúra BA, 2018-ban mozgóképművész MA diplomát szerzett az Eszterházy Károly Egyetemen Egerben. Szabadúszó filmes, rendezett, fényképezett, írt, vágott különböző mozgóképes projektekben, a tévéreklámtól a nagyjátékfilmig.

A két patrióta közötti közös nevezőt nem nehéz megtalálni: tanár és diákja találkozott hosszúidő után újra az Őrvidék Ház rendezvényén. Eszter pedagógusi munkájáról Ákos mondta el emlékeit, Ákos bontakozó tehetségéről Eszter mesélt. A gimnáziumi évek tanárként és diákként is elmélyítették mindkettőjük hazafiságát, amit az is bizonyít, hogy Ákos eddigi legnagyobb projektje közel hat éves forgatás eredményeként a Burgenlandi székelyek című dokumentumfilm volt.

A rendező elmondta, hogy gimnáziumi emlékei miatt kanyarodott vissza az ausztriai években ott megismert közösséghez. Elmondta, hogy a mai Burgenlandban élő magyarok többsége az egykori székely határőrök leszármazottjai, aki szokásaikban, nyelvi kincsben, családnevekben rengeteg hasonlóságot mutatnak székelyföldi székelyekkel. A film fontos kordokumentum, mivel egyre kevesebben vannak, akik a régi hagyományokat még ismerik, és beszédük is megőrizte a többszáz éves nyelvjárást. A felvezető beszélgetést követően vetítésre került a Burgerlandi székelyek c. film.

A vetítést követően Eszter közös népdaléneklésre hívta a közönséget, ezzel zárult a jó hangulatú, valóban patrióta rendezvény.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!